A vendégvárásnak nálam elengedhetetlen tartozéka az édesség – most tortát sütöttem. A vendég végül nem evett belőle, mert el se jött. Ilyenkor két lehetőség van: megsértődni, vagy bevállalni a neki szánt szeleteket. Én az utóbbit választottam. Ez volt az egyetlen jó dolog abban, hogy az illető lemondta a látogatást.
A torta elkészítését egyébként részben a szeder sürgette, ami gyorsan elkezdett penészedni. A hűtő hidege, úgy tűnik, mit sem számított. Én viszont nem szeretem az efféle ultimátumot. Úgyhogy a szeder kapott maga mellé néhány bogyós havert, és rövid úton mindannyian ebben a fincsi tortában landoltak.
A Kutya meg én, mint az esemény megjelent résztvevői, kötelességtudóan megettünk egy-egy szeletet. Aztán még egyet... A többi részletet már inkább nem tárgyalnám.
A torta elkészítését egyébként részben a szeder sürgette, ami gyorsan elkezdett penészedni. A hűtő hidege, úgy tűnik, mit sem számított. Én viszont nem szeretem az efféle ultimátumot. Úgyhogy a szeder kapott maga mellé néhány bogyós havert, és rövid úton mindannyian ebben a fincsi tortában landoltak.
A Kutya meg én, mint az esemény megjelent résztvevői, kötelességtudóan megettünk egy-egy szeletet. Aztán még egyet... A többi részletet már inkább nem tárgyalnám.
Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:
Tészta:
300 g finomliszt
200 g vaj
80 g porcukor
2 tojássárgája
1 tk. sütőpor
1 csipet só
1 nagy ek. (30 g) tejföl vagy 2 ek. tej
Töltelék:
750 ml tej
2 cs. pudingpor (pl. puncs, eper- vagy vaníliaízű, esetleg vegyesen)
100 g cukor
10 g vaj
350 g friss vagy mirelit bogyós gyümölcs (pl. nálam friss áfonya, ribizli, szeder és mirelit málna)
1 ek. nádcukor
4 ek. kekszmorzsa (nálam vajaskekszből)
Morzsa:
100 g finomliszt
50 g apró szemű zabpehely
70 g kristálycukor
100 g vaj
Elkészítés:
- A krémhez a pudingport és a cukrot lábasba szórom, és kevés tejjel csomómentesre keverem. Felöntöm a maradék tejjel, és közepes lángon, kevergetve pudingot főzök belőle.
- Még forrón belekeverem a puha vajat, majd folpackkal szorosan letakarva hagyom langyosra hűlni.
- Közben a tésztához a porcukorral, sütőporral, sóval vegyített lisztet összemorzsolom a felkockázott, nem túl hideg vajjal, majd hozzáadom a tojássárgákat, a tejfölt vagy tejet, és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrok belőle.
- A tésztát 2/3–1/3 arányban kettéosztom, majd a nagyobbik darabot 24 cm átmérőjű körlapra nyújtom, és a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába illesztem.
- A kisebbik tésztát kettévágom, mindkettőt egyforma hosszú rúddá sodrom, majd a sütőforma belső oldalához illesztem, és mutatóujjam élét a formához nyomogatva, kialakítom a tészta kb. 5 cm magas peremét. A tésztát villával több helyen megszurkálom, majd nejlonzacskóba húzva legalább 30 percre hűtőbe teszem.
- A tésztamorzsához a cukorral, zabpehellyel kevert lisztet összemorzsolom a felkockázott, puha vajjal, majd 30 percre hűtőbe teszem.
- A friss gyümölcsöket megmosom, leszárítom, és összekeverem a nádcukorral. (Mirelit gyümölcs használata esetén hagyom felengedni, majd a levét lecsepegtetem. Ha nagyon lédús, 1 teáskanál keményítőt keverek hozzá.)
- A langyos pudingot a kekszmorzsával megszórt tésztára kanalazom, elsimítom, majd egyenletesen elosztom rajta a gyümölcsöket, és rászórom a tésztamorzsát. Előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.
- A tortát rácsra téve hagyom kihűlni, majd porcukorral hintve – lehetőség szerint kevés friss gyümölccsel díszítve – kínálom.
Sütési mód: alul–felül sütés
Sütési idő: kb. 50 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése