Ez a diókrémes sifontorta könnyű, mégis gazdag ízvilágú desszert, amelyben a dió, a vanília és a finom citrusos jegyek tökéletes harmóniát alkotnak. Úgy gondolom, méltóképpen megünnepeltük vele Kutyafül születésnapját – ráadásul kétszer is. A konyhafelújítás kellős közepén ugyanis nagyvonalúan megígértem neki, hogy amint elkészülünk, a fáradságos munkájáért diótortával kedveskedem majd. Kilátásba helyeztem azt is, hogy természetesen a szülinapjára is megsütöm, ahogy az nálunk már hagyomány.
Csakhogy a munkálatok igencsak elhúzódtak, így szép lassan belecsúsztunk a jeles napba. Emiatt a diótortából először szülinapi torta lett, később pedig az új konyha „bemutatásával” egybekötött, Anyáékkal közös ünneplésre is ezt sütöttem. Szóval végül mégis teljesült az ígéretem. A torta mindkét alkalommal jelesre vizsgázott.
Csakhogy a munkálatok igencsak elhúzódtak, így szép lassan belecsúsztunk a jeles napba. Emiatt a diótortából először szülinapi torta lett, később pedig az új konyha „bemutatásával” egybekötött, Anyáékkal közös ünneplésre is ezt sütöttem. Szóval végül mégis teljesült az ígéretem. A torta mindkét alkalommal jelesre vizsgázott.
Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:
Sifonpiskóta:
4 nagy tojás
150 g porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
150 g finomliszt
50 g pirított, darált dióbél
25 g étkezési kukoricakeményítő
1 csapott tk. (3 g) sütőpor
50 ml forró víz
40 ml napraforgóolaj
Diókrém:
60 g étkezési kukoricakeményítő
450 ml tej
150 g vaj
120 g porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
80 g darált dió
1 kezeletlen citrom reszelt héja
Díszítés:
70 g darált dióbél
8 db felezett dióbél
Elkészítés:
- A piskótához az egész tojásokat a porcukorral és a vaníliás porcukorral robotgéppel magas fokozaton 5 perc alatt habosra kavarom.
- Alacsony fokozaton beleforgatom a keményítővel, sütőporral, pirított darált dióval vegyített lisztet, majd hozzákeverem a forró vizet és az olajat.
- A folyékony tésztamasszát a sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntöm, és néhányszor a konyhapulthoz ütögetem, hogy a légbuborékok egy része távozzon belőle.
- Előmelegített sütőben megsütöm, majd 10 percig a félig kinyitott ajtajú sütőben hagyom. A formában hagyva tortarácsra teszem, és így hagyom teljesen kihűlni.
- A krémhez a keményítőt a porcukor felével lábasba szórom, kevés tejjel csomómentesre dolgozom, majd a többi tejjel felöntve közepes lángon pudingot főzök belőle. Folpackkal légmentesen lefedve kihűtöm.
- A puha vajat a többi porcukorral és a vaníliás porcukorral felhabosítom, és belekeverem a reszelt citromhéjjal ízesített, pirított darált diót. Hozzáadom az előzőleg alaposan átkevert tejpudingot, és a krémet robotgéppel, alacsony fokozaton simára dolgozom.
- A piskóta tetejét egyenesre vágom, az oldalát egy késsel körben elválasztom a sütőforma falától, majd kiveszem a formából, és három lapra szelem.
- A krémet arányosan elosztva betöltöm a piskótalapokat, a megmaradt krémmel pedig körbekenem a tortát.
- A torta tetejét és az oldalát megszórom darált dióval, majd bejelölöm a szeletek helyét, és felezett dióbéllel díszítem. Fogyasztásig hűtőbe teszem.
Sütési mód: alul-felül sütés
Sütési idő: kb. 45 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése