2026. szeptember 3.

Ki mondta, hogy a szendvics csak lapos lehet?!

Klubszendvics-tekercs 

 


 
Ha mindenképp választani kéne, Kutya meg én el tudnánk élni csak szendvicsen is. A mellékelt képek szerint az se fontos, hogy hagyományos formában kerüljön asztalra – pont megfelel feltekerve is!
Tortillát évek óta sütök, de töltelékkel együtt felgöngyölve eddig talán csak két alkalommal készítettem. Pedig milyen szeretni való így! Munkába és suliba is elvihető, igazán jó szendvicsalternatíva. Én most a klasszikus klubszendvicsből csináltam tekercset. Itt jegyzem meg, hogy klubszendvicset egyébként még sosem ettem, de ezt a hiányosságomat most duplán pótoltam, mert ebben a formában egymás után már a második alkalommal készítettem el, most épp ebédre.
Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!


Hozzávalók 4 tortillatekercshez:

Kencefice:
100 g natúr krémsajt
30 g majonéz
20 g dijoni mustár
őrölt fekete bors
½ tk. méz

Töltelék:
200 g sertés szendvicssonka
200 g füstölt, húsos szalonna
200 g reszelt sajt (pl. ementáli, cheddar, edami vagy gouda)
150–200 g jégsalátalevél
150 g bébiparadicsom
őrölt fekete bors
fokhagyma-granulátum
1 ek. extra szűz olívaolaj

Továbbá:
4 házi tortilla lap

Elkészítés:
  1. A kence hozzávalóit simára keverem, majd őrölt borssal fűszerezem.
  2. A húsos szalonnaszeleteket zsiradékmentes serpenyőben előbb lefedve, majd fedő nélkül mindkét oldalukon ropogósra pirítom. Papírtörlőre szedve hagyom kihűlni.
  3. Közben a megmosott, szárazra törölt bébiparadicsomokat felaprítom, meglocsolom olívaolajjal, majd fokhagyma-granulátummal, őrölt borssal fűszerezem, és alaposan összekeverem.
  4. Egy jó evőkanálnyi krémsajtos keveréket egyenletesen elkenek egy 25 cm átmérőjű tortillalapon, majd ráhelyezek 4 sonkaszeletet, 50 g jégsalátalevelet, és megszórom 50 g reszelt sajttal. A tortillalap hozzám közelebbi szélén elrendezek 20 g pirított szalonnaszeletet, ráhalmozok egy adag aprított bébiparadicsomot, majd szorosan feltekerem. Így töltöm meg a többi lapot is.
  5. A tekercseket szorosan folpackba csavarom, és 1–2 órára hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek, és a tekercsek kicsomagolva is egyben maradjanak. Tálalás előtt félbe- vagy vastag szeletekre vágom.