2026. október 30.

Fényűző feltét ropogós alapon, avagy a finnyás gyerekből lett ínyenc

Gyors körtés-ricottás lepényke gorgonzolával 

 



Őrület, mekkorát képes változni az ember ízlése! Gyerekkoromban alig akadt étel, amit szerettem: vagy sajtos-tejfölös tésztát, vagy rántott sertésmájat ettem szívesen. Ehhez képest mára eljutottam a gyümölcsökkel párosított sós ételek, a többféle leveles zöldség és a paradicsom imádatáig. Persze, lenne még hova fejlődni, de már ez is bőven jó a korábbi borzalmas válogatósságomhoz képest.
Amikor a körtét először kombináltam kéksajttal, ráadásul szendvicsben, csak a fotózás kedvéért tettem. Akkor még finnyogva kapartam le róla az utálatos penészes sajtot, de legalább a körte és a mézes csirke kettőse megmentette a helyzetet. Az eltelt bő 10 évben viszont biztos átkötöződtek az agyamban a drótok, mert erről a pazar lepénykéről bezzeg nem kaparódott le a sajt. Sőt, annyira ízlett mindkettőnknek, hogy a következő sütés eredményét meg kellett örökítenem, hátha te is kedvet kapsz hozzá, ha netán hétvégén partit rendeznél – hiszen lássuk be, az alábbi hozzávalók azért nem éppen olcsók.
Ki gondolta volna, hogy egyszer még én fogom reklámozni a penészes sajtot?


Hozzávalók 12 darabhoz:


Tészta:
150 g finomliszt
egy csipet cukor
½ mk. só
1 tk. extra szűz olívaolaj
3 g friss élesztő
kb. 100 ml víz

Feltét:
330 g krémes ricotta
2 gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors
só
3 keményebb, de érett körte (Bosc kobak, vajkörte vagy Anjou)
150 g gorgonzola dolce (vagyis a lágyabb, krémesebb fajta)
60 g mozzarella
70 g pirított dió
csiliszálak
1 tk. méz / lepényke (nálam selyemfűméz)

Tálalás:
1 szelet prosciutto crudo / lepényke
egy kis marék jégsalátalevél / fő
egy kis marék zsenge rukkola / fő


Elkészítés:

  1. A tésztához a liszt közepébe morzsolt élesztőt csomómentesre keverem a cukorral és egy kevés langyos vízzel, majd hozzáadom a sót és az olívaolajat. A maradék vizet fokozatosan hozzáadva összegyúrom.
  2. A tésztából 12 kis golyót gömbölygetek, majd konyharuhával letakarva addig hagyom pihenni, amíg a feltét hozzávalóit előkészítem.
  3. A szobahőmérsékletű ricottát összekeverem a zúzott fokhagymával, majd őrölt borssal és sóval fűszerezem.
  4. A pihentetett tésztagombócokat lisztezett munkalapon 10 cm átmérőjű, nagyon vékony körlapokra nyújtom, és sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatom. 5 percig letakarva pihentetem.
  5. Közben a megmosott, szárazra törölt körtéket négybe vágom, a magházukat és a csumájukat kivágom, majd mindet vékonyra szeletelem. A gorgonzolát és a mozzarellát kisebb darabokra tépkedem. A diót megpirítom, és ízlés szerint durvára vágom, vagy egészben hagyom.
  6. A tésztalapokat megkenem ricottával, elrendezem rajtuk a körteszeleteket (én egymáshoz képest kissé eltolva tettem rájuk), és közéjük szórom a gorgonzolát. Előmelegített sütőben egymás után megsütöm, majd mindet rácsra szedem.
  7. A lepénykéken elosztom a mozzarelladarabkákat, a pirított diót, majd kevés rukkolával és csiliszálakkal díszítem, végül megcsorgatom mézzel.
  8. A tálaláshoz a jégsalátaleveleket összeforgatom a rukkolával, és a sonkával együtt a lepénykék mellé rendezem.
Sütési hőfok: 240 °C
Sütési mód: alul-felül sütés (a középső sínen)
Sütési idő: kb. 13 perc

Megjegyzés, tipp:
A mozzarellát azért nem sütés előtt osztom el a lepénykéken, mert sütés közben lefolyna. Az elkészült, de még forró lepénykékre viszont szépen rá tud olvadni.
Kencének ricotta helyett 250 g túró és 80 g tejföl keveréke is megfelel.




2026. október 26.

Őszi üzemmód: ON, avagy az evőkanál új küldetése

Fahéjas-gyömbéres fonat krémsajtos mázzal 

 


 

Ahogy lehűl az idő, máris a melengető ételekre gondolok, legyen szó főételről vagy édességről. Most elsőként az édes péksütemények jutottak eszembe, pedig általában ez az, amit a legritkábban sütök, szóval rácáfoltam magamra. Egyúttal kipróbáltam egy, a neten látott formázási technikát. A mutatós és könnyen kivitelezhető eljárással máris sikert arattam, aminél jobban már csak a fahéj ízének örültem. Ezt a fűszert ugyanis nyáron érthető okokból mellőzni szoktam, az ősz beköszöntével viszont végre újra használhatom.
Amikor a fiókban felfedeztem a teljes értékű nádcukrot, ami évek óta felhasználatlanul várt a sorára, nagyon megörültem neki, mert most legalább helyettesíthettem vele a normál cukrot. A melengető fahéj és a gyömbér a puha kelt tésztában, tetején a selymes mázzal pazar élményt nyújt – a cirbolyafenyő tobozára emlékeztető látvány nem különben.
 
 


Hozzávalók 12 darabhoz:

Tészta:
500 g finomliszt
50 g kristálycukor
30 g teljes értékű nádcukor (dm – bio Vollrohr Zucker)
80 g vaj, felolvasztva
1 nagy tojás
1 ek. vaníliakivonat
2 g őrölt gyömbér
6 g só
250 ml langyos tej
20 g friss élesztő

Töltelék:
100 g puha vaj
120 g teljes értékű nádcukor
10 g őrölt fahéj
5 g őrölt gyömbér

Máz:
100 g krémsajt vagy mascarpone
25 g vaj
40 g porcukor
1 tk. vaníliakivonat
1 csipet só
2–3 ek. tej (opcionális)

Elkészítés:
  1. A tésztához a langyos, cukros tejet tálba öntöm, belemorzsolom az élesztőt, majd egy kis lisztet is hozzáadva simára keverem, és letakarva felfuttatom.
  2. Hozzáadom a nádcukorral, sóval, gyömbérrel vegyített lisztet, a vaníliát, az olvasztott vajat és a felvert tojás 2/3-át, majd robotgéppel néhány perc alatt megdagasztom. A rugalmas tésztát enyhén kivajazott tálba teszem, és letakarva, meleg helyen a kétszeresére kelesztem.
  3. A megkelt tésztából 12 gombócot gömbölygetek, majd enyhén lisztezett munkalapon letakarva 15 percig pihentetem.
  4. Egy gombócot a lisztezett munkalapra teszek, és kb. 30 cm hosszúra és ovális alakúra nyújtom. A tésztalapot megkenem puha vajjal, megszórom a nádcukor, a fahéj és a gyömbér keverékével, majd a rövid ívénél fogva félbehajtom.
  5. Fordított U alakban magam elé helyezem, majd vízszintesen csíkokra vágom. A közepére fejjel lefelé egy evőkanalat fektetek, és a két oldalt mellette lévő tésztacsíkokat felváltva (kereszt alakban) a kanálra hajtom. A végénél aláhajtom, majd a kanalat óvatosan kihúzom.
  6. Így formázom meg a többi tésztát is, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, és letakarva 1 órát kelesztem.
  7. A mázhoz a krémsajtot robotgéppel alacsony fokozaton simára keverem a puha vajjal, a porcukorral, a vaníliával és a sóval. (Ha hígabb mázat szeretnék, tejjel lazítom.)
  8. A megkelt péksüteményeket lekenem maradék felvert tojással, és előmelegített sütőben aranybarnára sütöm. A mázat a még forró fahéjas fonatokra csorgatom, és így hagyom langyosra hűlni.
Sütési hőfok: 180 °C
Sütési mód: alul-felül sütés
Sütési idő: kb. 20 perc

Megjegyzés, tipp:
A készítés lépéseit itt megnézheted.
Sütéskor kifolyik belőlük valamennyi töltelék, de hűlés közben ez rászilárdul a péksütemények aljára, és nem vész kárba.


 

2026. október 21.

A zsebtolvaj rémálma

Zsebes uborkasalátás-sonkás szendvics 

 



Alig vártam, hogy telepakolhassam ezt a praktikus szendvicsalapot! Elsőre egy kicsit klasszikusabbnak mondható töltelékkel indítottam: sonka került bele. Viszont remuládos uborkasalátával dobtam fel, ami nem éppen szokványos töltelék.
A pikáns saláta, a zamatos sonka és a roppanós jégsaláta az enyhén édeskés tésztában igazán kellemes ízélményt ad. Ez egy tartalmas, kissé rendhagyó szendvics lett, amiben az uborkasaláta nem csupán kiegészítő, hanem meghatározó elem. Kijelenthetem, hogy a megszokott sonkás változatnál ez a zsebes szendvics jóval izgalmasabbra sikerült. És még zsebre is vághatjuk munkába menet!


 
Hozzávalók 4 darabhoz:

Remuládos uborkasaláta:
70 g bébiuborka
50 g gyöngyhagyma
50 g feta sajt
60 g majonéz
40 g tejföl
1 tk. magos dijoni mustár
1 tk. dijoni mustár
1 tk. sűrített paradicsom
1 tk. szárított vagy aprított friss medvehagyma
1 csapott tk. porcukor (opcionális)
késhegynyi habanero csilipehely
őrölt fekete bors

Továbbá:
4 zsebes péksütemény
4 szelet morva sonka (Pikok – Lidl)
jégsalátalevelek

Elkészítés:
  1. A bébiuborkát és a gyöngyhagymát a levétől alaposan lecsepegtetjük, szárazra töröljük, majd felaprítjuk.
  2. A tejfölt kikeverjük a majonézzel, a mustárral, a sűrített paradicsommal és a porcukorral, majd megfűszerezzük és hozzáforgatjuk az aprított uborkát, a gyöngyhagymát és a belemorzsolt fetát. Lefedve 1–2 órára hűtőbe tesszük.
  3. A sonkaszeleteket hosszában félbevágjuk, és lazán feltekerjük. A jégsalátaleveleket összetépkedjük.
  4. A zsebes péksüteményt kissé megmelegítjük, majd az alsó zseb belsejében elosztunk egy nagyon kevés remuládos uborkasalátát, és elrendezzük rajta a jégsalátát. A középső zseb felületére is teszünk egy keveset az uborkasalátából, majd rátesszük a sonkát. Végül a felső zsebet gazdagon megtöltjük az uborkasalátával.
Megjegyzés, tipp:
A péksütemény betöltése persze más sorrendben is kivitelezhető, sőt mindegyik zsebbe tehetünk minden alkotóelemből.